Alapvetően nem írok itt blogot ebben a témában: inkább csak szólogatok. De ez kikivánkozik. Hát legyen.
Tegnap egy jóbarátommal beszélgetünk, ahogy autóval visz a reptéri buszhoz. Kedves tőle: megteheti. Meg is teszi. Van szolgálati gépkocsija: bankár.
Kiviszi Megbecsültorvost a reptérre: amaz meg repül vissza abba az országba, ahol megbecsülik.
A témát én exponálom: nemrég napvilágot látott horrortörténet az ostromlott Tripoliból. Jönnek a felkelők, minden lángokban, se víz, se villany: az egyik kórházból cakkumpakk elmenekül az eü-személyzet, futnak az orvosok, nővérek - a saját puszta életükért. A sebesülteket, haldoklókat meg otthagyják: lesz, ami lesz.
Lett is. Most találták meg őket.
- És a hippokráteszi eskü?!.. - horkan fel elképedve a barátom.
- Ja. - ismerem be. - Azt letették. Azt be kellett volna tartani.
No, ennek mentén indul a fantáziám.
Lelki szemeim előtt Magyarország ostromát látom: jön a Válság, megy a Válság, az emberek keresnek ennyit meg annyit, csalnak, ügyeskednek, tolják okosba, pofátlanba; szaladnak, amerre tudnak. Így tesz el az egyik végül többet, a másik meg kevesebbet: az orvosoknál mindenesetre sokan többet, de talán még többen csak ugyanannyit.
Most mindenesetre szedelődzködnek az orvosok is: kicsit szégyenkezve, sutyiban kapkodják a holmikat, nézegetnek riadtan erre-arra - de hát nekik is van 1 db életük, családjuk, ilyesmi.
A nagy káoszban, ahogy mindenki szaladgál, egyszerre csak valaki kiszúrja az iszkoló orvosokat:
- És a hippokráteszi eskü?!.. - kiáltja oda fennhangon.
Hirtelen mindenki megáll és elszörnyedve néz:
- Te jó ég, idáig süllyedtek a doktorok!.. Ezekben aztán tényleg nincs egy csepp jó érzés sem!..
Aztán mindenki szalad tovább a dolgára.
Én még eljátszom a gondolattal. Még pedig azzal, hogy elvileg bárki - buszsofőr, mérnök, bankár, rendőr - visszafuthatna abba a rohadt kórházba, ha olyan nagyon akarna. Hogy enyhítse a nyomorultak kínját, kicsit vizet hozzon, mosdasson, pelenkázzon, sebet kötözzön: hiszen nem is igazán az eskü számít, hanem a segíteni akarás. Ha akad neki olyanja. Ha meg nem?... - csak akad majd valaki helyette, akinek ez a dolga. Hogy akadjon.
Most én hortyanok:
- Az milyen dolog az már, hogy az orvosoknak csak úgy bármikor vissza lehet az általános futás közben szólni, hogy: "És a hippokráteszi eskü?!.."
Hát a többi szakma miért nem esküszik?!.. Miért nem ígéri, hogy jót akar?.. Ráadásul, ha még az ebadta többet is keres, mint a dokik úgy általában?!..
Miért nem ígéri a bankár könnyes szemmel, hogy utolsó csepp véréig küzd a betétemért?!.. Miért nem tesz meghatódott hangon fogadalmat a buszsofőr minden egyes utasának, hogy "Esküszöm, elviszlek épségben a Moszkva térig!"... Miért nem hajlong a mérnök, hogy jövőre is állni fog még az a kurva híd?!..
...
Lassan megérkezünk. Köszönetet mondok, kiszállok. Vár a busz, vár a repülő.
Ti meg, itteni orvosok, ti maradtok. Ti letettétek ezeknek az esküt: lelketek rajta.